Eric Muldoom

A kiadóhoz 1995-ben csatlakoztam, sötét elf karakteremmel, Asslanthasi Aldyrral. Az írást sokakhoz hasonlóan hobbiként űzöm, évente 2, legfeljebb 3 elbeszélésem jelenik meg a kiadó gondozásában.

Kyra Potter

Budapesten születtem, és már kisgyermekkoromban szerettem értelmes dolgokkal foglalkozni - a balatoni nyaralások alatt rájöttem az iszappakolás jótékony hatására. Szüleim mozgás szempontjából már ekkor megpróbáltak a művészetek irányába terelgetni, ez elsősorban a balettozásban valósult meg. Később kevésbé művészi sportágakban jeleskedtem, mint a pingpong, a kajak, és a karate.

Douglas Rowland életrajz

1971-ben születtem Budapesten, de pár rövid időszakot kivéve sosem éltem városban, főleg nem akkorában, mint a főváros. Mióta az eszemet tudom, vonzottak a kitalált világokban játszódó kitalált történetek, mégsem mondhatnám magamról, hogy már ötévesen tudtam, hogy írni akarok.

Benjamin Rascal életrajz

Önéletrajzokat mindig névvel és születési dátummal illik kezdeni.

Aztán a mai önmenedzselős, "eladnimagammindenárondenembármiáron" - szemléletnek megfelelően hosszan kell taglalni az érdemeinket. Ha kevés van, akkor azt a keveset lassú, elnyújtott, széles ecsetvonásokkal felvezetni.

C. J. Fayard életrajz

A rejtőzködő írók közé tartozom. A magamfajta alkotók előszeretettel tolják műveiket önmaguk és olvasóik közé, mondván: -Tessék, amit tudni akarsz rólam, azt mind elolvashatod ezekben. Ami nincs bennük, az nem is fontos...

Eve Rigel életrajz

Czinkos Éva vagyok, Eve Rigel néven publikálom az írásaimat. 1962-ben születtem Pilisen, és azóta is itt élek.

copyright © Cherubion kft, 1991-2006. minden jog fenntartva